Nagyböjti gondolatok a pusztából

Nagyböjti gondolatok a pusztából

Hamvazó szerdától nagypéntekig sajátos utat jár a keresztyén ember, mondhatnám keresztutat. Átéli a megkísértést, az elárultatást és a szenvedés kínját, persze csak Mestere nyomában járva, képletesen. Böjtünk célja, hogy ebben is kissé hasonlóvá váljunk hozzá, hogy még egészebben legyünk krisztusibbak. Nagyböjti sorozatunk célja, hogy Jézus pusztában való megkísértésének történetén keresztül részesei legyünk annak az útnak, amely végül a kereszten ért célt.

Kilépés a keretek közül

Jézus megváltó útjának egyik legelső állomása volt a Jordán, ahol Keresztelő János megmerítette őt a folyóban. Akkor hang hallatszott: "Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm." Mondhatnánk, hogy a teljes megdicsőülés már a kezdetek kezdetén. Isten a fiának nevezi Jézust, akiben kedvét leli. Innen – gondolhatnánk – egyenes út vezet a vallási méltóság és a társadalmi megbecsültség felé. Az Úr azonban a Lélek által a pusztába ment, ahol hatalmas próbatétel várta, mert szembe kellett néznie azzal, aki az egyetlen ellenség. A sátán már a folyamat legelején véget akart vetni a megváltásnak, megnyerni magának az Urat, és végleges győzelmet aratni Isten felett. A méltóság és népszerűség helyett tehát a kietlenség és a kísértés várta Jézust. Mégsem mondhatjuk, hogy az ördög ragadta el őt, hiszen úgy olvassuk a Lélek vitte, a gonosz csak igyekezett kihasználni a kedvező helyzetet. A próbát a Lélek kínálta, amit az ördög kísértésre használt fel.

Az első tanulságunk legyen ez tehát: az Istentől kapott próba arra szolgál, hogy kipróbálttá tegye a mi hitünket és megerősödve induljunk vissza a helyünkre. De az ördög ebbe bizonyosan bele fog avatkozni, hiszen nem tűrheti hitünk megerősödését, és a próbát igyekszik kísértéssé változtatni. Ha elbukunk, ő győz, de Isten újabb és újabb próbák során fogja bizonyítani hozzánk való hűségét, és a tőle kapott erővel ellen is állhatunk minden kísértésnek.

Miért ment Jézus a pusztába? A puszta nem a semmi szinonimája, hanem az a hely, ahol a külső ingerek, hatások a legminimálisabbra csökkennek. Ahol bizonyosan nem kell a Jordán körül tolongó zarándokok felé jó képet mutatni, ahol a hirtelen figyelem nem hoz magával szerénytelenséget, ahol mód van az egyedül fontossal foglalkozni. Ezt teszi Jézus is bizonyára 40 napon át. Aztán megéhezik.

A kísértésekről egyenként fogunk szólni, de nézzük meg az első szót ezekből: "ekkor". Igen, a sátán pontosan látja, érti, tudja, hogy mikor. Mikor a legalkalmasabb az idő. Mikor a legsebezhetőbb az ember. Mikor a legalacsonyabb az immunitásunk a gonosz ellen. Jó lenne, ha ezekkel mi is tisztában lennénk. Látnánk a bűneinket, gyengeségeinket, ahol az ördög bizonyára támadni fog. Mert akit még nem ért támadás, az vagy nem keresztyén, vagy a Lélek érzékenysége híján érzéketlen a támadásokkal szemben, amiből következően, el is bukik.

A böjtben mi is kimehetünk a pusztába. Aki megteheti, menjen valóságosan is, csendesedjen el. Aki nem teheti, az belső szobájában élheti át. Ne féljünk a csendtől. Tegyük le a telefont, kapcsoljuk ki a tv-t és a rádiót, minden zajforrást. Egy kicsit ne legyünk rabjai az időrendnek, a határidőknek, a feladatok szorításának. Ima, Ige, böjt legyen a kerete napjainknak.

És ha azt mondod, hogy én ezt nem tehetem meg, mert ez vagy az lehetetlenné teszi, akkor neked igazán szükséged van rá. Nemcsak nem teszed, de nem is tartod lehetségesnek. Meglásd, milyen felszabadító, ha megéled a valódi függetlenséget, a függőségeidtől való szabadítást.

Ami előbbre való

Az első részben kerestük a pusztában való lét értelmét és célját. A csendben, az Istenre figyelő és próbában találtuk ezt meg. Láttuk azt is, hogy a kísértő pontosan tudja hol támadjon minket, ezért nem árt, h mi is ismerjük saját gyengéinket. A most következő részekben sorra vesszük az egyes kísértéseket. Már előre mondom, hogy ezek mindannyiunk életének nagy kísértései, egyfajta archetípusok, amelyekben mindenki megtalálhatja a maga gyengéit.

"Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."(Mt. 4, 3-4)

Az "ekkor" jelentőségéről már a bevezető részben szóltam. Az alkalmas pillanat megtalálása csak számunkra nehéz, az ördög tudja, mikor vagyunk a leggyengébbek az ellenállásra és legkészségesebbek a bűnre. Ekkor támad! Jézus nem véletlenül hangsúlyozza számtalanszor, hogy minden pillanatban készen kell állnunk. Nemcsak a számadásra, de az ellenállásra és a jó cselekvésére is.

Az első, ami feltűnhet nekünk, hogy ahogyan a sátán megszólítja Jézust: "Ha Isten fia vagy" Ó, mennyire jellemző ez! Kivel ne esett volna meg az óvodában, hogy amikor a többiek azzal húzták, hogy ezt vagy azt nem meri megtenni, csak azért is megtette. A legtöbbször aztán nagy butaságba keveredett. És milyen sokan vannak, akik ugyanerre még felnőttkorukban is ugranak. Az ördög Jézus hiúságát piszkálgatja. Hiszen, ha Isten fia valóban bármi lehetséges a számára. Ha viszont valami nem lehetséges, akkor nem is lehet Isten fia. Micsoda gonosz megkerülő manőverek ezek! De legyünk józanok, a mi életünkben is hány ilyen van! Amikor nem azt mondjuk valakinek, amit akarunk, hanem oldalról-hátulról jövünk. Előkészítjük a talajt. Kipuhatoljuk a hozzáállását. Bizony igazak itt is Jézus szavai: A ti igenetek legyen igen, a nemetek nem, és minden, ami ezen túl van az ördögtől való.

Mi hiányzott Jézusnak abban a pillanatban a legjobban? Emberi oldalának nyilván a kenyér. A felindított hiúságán kívül tehát az emberi oldalának erősödését is jelentette volna, ha a köveket kenyérré változtatja. Hálásak lehetünk neki azért, hogy elénk adta az isteni választ: "Nemcsak kenyérrel él az ember…"

Ebben a történetben nem a gazdagság kísértését mutatja be a Szentírás, hanem a mindennapi jólét kísértését. A kenyér a mindennapi eledel, a biztonság kísértésének jele. A mannától a Miatyánkig sok kiváló példában mutatja meg Urunk, hogy tudja, szükségünk van a kenyérre a földi, emberi táplálékra. De tudnunk kell, hogy ez kísértés is a számunkra, belesüppedni a napi biztonságba, nem látni túl azon, és végül csak a kenyérbe vetni a bizalmunkat. Végül is mindegy, hogy kenyér vagy aranyborjú, csak legyen, csak látszódjon, csak tapintani tudjuk.

Jézus válaszában feltekint Istenre és az ő szájából származó Igére. Feltételezhetjük, hogy a számára ott a pusztában ez az ige, vagyis a törvény és a próféták volt a napi betevő, ezért is tudott azonnal így reagálni. Emlékezzünk: amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Ha a Te szíved a kenyér után áhítozik, akkor nem restellsz majd minden (de tényleg mindent) kenyérré változtatni. Így lesz kenyér a gyermek és a házastárs, így lesz a velük töltött idő. Kenyér lesz a munka, és kenyér lesz a barátság. Érdek, izzadság, nekifeszülés. Minden. Aki azonban először az oda fel valókkal törődik, annak ráadásul adatnak majd mindezek is.

Jézus éhes volt, akarta a kenyeret, de nem az ördög kezéből vagy javaslatára. Van az életünkben olyan, ami jónak és helyesnek látszik, de nem Istentől való. A napi igeolvasásban, imádságban és a pusztai csendességben teszi Isten nyilvánvalóvá az Ő akaratát.

A bennünk szóló gonosz ellen

A pusztai negyven napban a kísértő ismét Jézus elé áll és az alábbi párbeszéd játszódik le Máté evangélista tanúsága szerint:

Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: "Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" (Mt. 4,5-7)

Az első kísértés a mindennapi jólét kísértése volt. A kenyér, amely a 40 napja a pusztában böjtölő ember-Jézus számára már nagyon hiányzott. Ő azonban akkor is arra mutatott rá, hogy a testi eledelnél fontosabb a lelki táplálék. Rámutatott azonban egy ennél is fontosabb igazságra: a Sátánnal nincs alku, soha, semmiben!

Az ördög látta, hogy Jézus Isten igéjével verte vissza a támadását, így ő is taktikát vált. Már látja, hogy kemény fába vágta a fejszéjét, de soha nem kell őt félteni. Mint már említettem kiválóan ismeri gyengéinket, de emellett gyors tanulásra is képes. Olyan ő, mint egy profi sakkozó, aki előre látja a másik lépéseit, akár több lépéssel is előtte jár, de ha a másik meglepi, akkor képes alkalmazkodni. Olyan rugalmasságról tesz itt is bizonyságot, amely a számunkra az egyik legnagyobb veszélyt jelenti. Mi sokszor ragaszkodunk a saját berögződéseinkhez, megszokásainkhoz, véleményeinkhez. Nem kevesen akár generációkon át is. Ha pedig valaki azt mondja, amit mi is gondolunk, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rokonlélekre találtunk. Ne veszítsük azonban el éberségünket ilyenkor sem, hanem legyünk figyelmesek arra, hogy mi a kedveskedő szavak után következő mondat, mert abból sejlik ki a másik célja: "Vesd le magadat…." Meg akar ölni, el akar pusztítani, mert az az ő valódi célja és lényege!

Mondhatnánk, hogy ebben a kísértésben az evangelista és közvetve Jézus a vallásos ember kísértését mutatja be a számunkra. Hisszük, hogy Isten jó, Ő a szeretet, a Gondviselő. Sokak számára ez nemcsak biztonságot, de a felelőtlen élet lehetőségét is jelenti. "Ha Isten szeret, és gondomat viseli, megtehetek bármit!" És elfelejtik az apostol tanítását: "a bűn kiteljesedve halált nemz", elfelejtik, hogy a felelőtlenség bűne miatt el kell szenvednünk a következményeket, amelyek bizony sokszor valóban halálosak. Jézus csodálatosan adja elénk az istenkísértés ellen való orvosságot: Istennek és az Ő igéjének ismeretét és helyes alkalmazását.

Megdöbbentő, hogy a kereszten szenvedő Jézus ugyanezen szavakkal találja magát szembe: "Ha Isten fia, szálljon le a keresztről és hiszünk benne." A farizeusok mondják, akikben azonban az ördög szól. Még ott sem adta fel a pusztai célt, hogy eltántorítsa Jézust küldetésétől.

Fontos az a figyelmeztetés is, amely egyértelműen fellelhető, miszerint csak a teljes Írás ismerete és helyén való alkalmazása ad lehetőséget az Isten akaratának megismerésére. A szöveget ismerhetjük töviről-hegyire, de hogy megfelelően is alkalmazzuk az már a Szentlélek munkája bennünk. Éppen ezért az Istennek tetsző cselekvésre csak az Úrban bízó hit képes, vagyis a megtért keresztyén ember.

Fegyverkezzünk hát fel az Isten teljes Igéjével, öltözzük fel az Isten fegyverzetét, hogy a lelkünkért folyó harcban folyamatosan az erőforrásban gyökerezzünk, Jézus Krisztusba legyünk elrejtve.

Kit szolgálsz?

A pusztai negyven napban a kísértő ismét Jézus elé áll és az alábbi párbeszéd játszódik le Máté evangélista tanúsága szerint:

Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: "Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" (Mt. 4,8-10)

A totális támadás kísértése ez. Az ördög, aki egyre inkább szembetalálkozik Jézus isteni mivoltával, mindent bevet. Már nincs taktikázás, már nincs alamizsna, mindent ajánl. Mindent, ami az ő hatalmában van, a "világ minden országát és azok dicsőségét". Két dolgon gondolkozzunk el ennek kapcsán. először is azon, hogyan is értsük, hogy mindez a sátán hatalmában és uralma alatt van? Hiszen úgy valljuk, hogy minden Istené, Ő uralkodik minden felett, akkor mégis, hogyan mondhatja a gonosz, hogy Jézusnak adja mindezeket? A Szentírás nem egyszer nevezi a sátánt a világ fejedelmének. Annak a világnak az urának, ami látható, ami megromlott, ami emberi. Lépjünk túl, minden filozófiai okoskodáson, humanista berögződésen, és pszichológiai elméleten és valljuk meg: látjuk a magunk megromlottságát és bűnét, és látjuk a világ romlottságát is. Ítéletünk, hogy nemcsak mi magunk, de a körülöttünk lévő világ is romlott. Az a világ, amit Isten jónak teremtett. És legyünk olyan józanok, hogy belátjuk, a világ nem önhibájából lett rossz, hanem mi tettük azzá. Bűnünk egyik természete, hogy fertőz. Mindent beborít, amire kisugárzik. Látjuk hát, hogy a sátán joggal állította, hogy a világ országai és népei mind az ő kezében vannak.

A másik, amit érdemes megnéznünk, hogy mindezeket felkínálja Jézusnak. Nem tesz mást, mint egy ajánlatot ad: Légy az én földi helytartóm! De Jézus nem helytartónak jött, és különösen nem az ördög szolgálatába. Ő nem egyszerűen Isten küldöttje volt, hanem a megszületett Isten. Soha nem éri be kevesebbel, mint Istennek gyűjteni lelkeket és a megváltásban szabaddá tenni őket.

Végső dicsőségének árnyékában

Elérkeztünk Jézus megkísértésének végéhez. A kísértő eltakarodik és Jézus dicsősége egy pillanatra kiteljesedik, mintegy megelőlegezve a végső dicsőséget:

"Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki." (Mt. 4, 11)

Ez már Krisztushoz illő közösség! Ahogyan angyalok hirdették megszületését a betlehemi pásztoroknak, úgy most, egy újabb diadal után ismét ők azok, aki Vele vannak. Emlékszünk még a kísértő szavaira: ugorj le, úgyis jönnek az angyalok, hogy hordozzanak, meg ne üsd lábadat a kőben. De Ő tudta, hogy nem egyszerűen megütheti a lábát a kőben, hanem elveszítheti a megváltás lehetőségét is. elzavarja az ördögöt a maga ötleteivel, és íme jönnek az angyalok. Legyen ennek a rövid mondatnak egy rövid tanulsága a számunkra: Isten áldása Isten mellett nyerhető el! Más úton, módon, idegen eszközökkel, kizsarolva vagy kényszerítve sosem ér el a kegyelem. Alázatban, a kegyelem Urának közösségében, a kereszthordozásban, az irgalmas szeretet gyakorlásában lehet a tiéd minden.

Mennyei Atyánk!

Áldunk és magasztalunk Téged, hogy ahogyan a mennyei gazdagságra nem zsákmányként tekintettél, úgy a földi gazdagság csábítását is elutasítottad. Nem vállaltál semmiféle közösséget a gonosszal! Végig megmaradtál annak, amivé születtél: reményt hozó Emberfiának.

Hálát adunk Neked a megváltásért, a bűneink megbocsátásáért. Kérünk Téged, légy erősítőnk, bátorítónk, vigasztalónk, hogy a Te dicsőségedre éljünk!

Ámen!