A Robinson unokái a 20. század első felének virágzó ifjúsági és cserkészirodalmába tagozódik (olyan művek rokonaként, mint Sík Sándor vagy épp Molnár Ferenc ifjúsági írásai).
A cím egyértelműen utal Daniel Defoe klasszikusára: a "robinsonádok" lényege az elszigeteltségben, a civilizációtól távol való túlélés és boldogulás. Harangi ezt a motívumot ülteti át a korabeli magyar valóságba: a szereplők nem egy lakatlan szigetre vetődnek, hanem egy nyári cserkésztábor keretein belül teremtenek maguknak egy saját, önellátó mikrovilágot az erdő mélyén.
A történet fókuszában egy testvérpár, Faragó Pista és kisöccse, Palika áll. A cselekmény gerincét a tábori élet mindennapjai, a természet lágyán megélt kalandok, a kisebb-nagyobb próbatételek és a közösségformáló rituálék adják.A karakterek komoly jellemfejlődésen mennek keresztül. A kezdetben esetlen, városi kényelemhez szokott, vagy éppen fegyelmezetlen gyerekek a természet kihívásai (sátorépítés, főzés, éjszakai őrség, eltévedés) és a közösség ereje hatására felelősségteljes, talpraesett és önzetlen fiatalokká – "Robinson unokáivá" – válnak.
A könyvben a természet nem csupán háttér, hanem aktív formáló erő, nevelőpartner. Megtanítja a fiúkat a tiszteletre, a türelemre és a fizikai valóság értékelésére.A regény a cserkészeszményeket (segítőkészség, becsület, vidámság, fegyelem) közvetíti, de kerüli a száraz didaktikusságot.
Harangi írói stílusára jellemző mély emberszeretet és tiszta humor (amelyet a kortársak, köztük Sík Sándor is kiemeltek) élettel telivé teszi az erkölcsi tanulságokat.
A könyv megmutatja, hogyan válik a játékos keret (számháborúk, titkos jelek, tábortüzek) a jellemnevelés legfőbb eszközévé.
Harangi László közvetlen, gördülékeny, "magát olvastató" stílusban ír. Nyelvezete a korabeli ifjúsági zsargont és a cserkészkifejezéseket ötvözi, ami mai szemmel nézve kifejezetten hangulatos, nosztalgikus patinát ad a szövegnek. Képes a legegyszerűbb tábori incidenst is feszült, izgalmas kalandként bemutatni.
